LIEBE ATTILA

Erről a vendégemről már olvashattak 8–10 évvel ezelőtt, ugyanis az akkor még nem túlságosan elterjedt bulvársajtó gyakran foglalkozott vele, „ózdi fojtogatóként” aposztrofálták. Ő volt a vezetője egy fiatal, amatőr színjátszó csoportnak és a kellő átélés érdekében fojtogatni kezdte ifjú színésznőjét, aki aztán ebbe bele is halt.

A rendező úr letöltötte az ezért járó büntetést, de bármilyen furcsa, ma este ismét fogságban van: a márianosztrai fegyházban várja, hogy bejelentkezhessen műsorunkba.

Egy 33 éves, tehát krisztusi korban lévő fiatalember a Jézus második küldetése című darab előadására készül, de majd csak 1997. szeptembere után kerülhet sor a bemutatóra. Ugyanis ekkor fog szabadulni, közel 12 esztendős börtönbüntetéséből.

A saját kezűleg írt színdarab csak első látásra vallásos témájú, azt boncolgatja, hogyan feszítenék ma keresztre Jézust, ha élne. Halálát koncepciós perek, hamis tanúzások sora előzné meg.

Liebe Attilát Ózdon érte utol a színház varázsa. Tizenhat évesen hozta létre első, amatőr színházát, rendez és játszik egyszerre. Attila a XX. század legfőbb színházcsinálóinak tollából született műveket tanulmányozta. Így jutott el Sztanyiszlavszkijhoz, akinek módszere különösképpen nagy hatással volt rá. Ennek lényege az érzelmi emlékezet. Kissé leegyszerűsítve: egy színész nem tudja átélni, hitelesen eljátszani, például egy pofon után a fájdalmat, amíg életében nem volt része „nyaklevesben”. Minden egyes szerep a színész saját lelkéből építkezik. Amíg előfordul a próbán, hogy a színész zsákutcába keveredik, ebből kétféle emóció tudja leginkább kihozni: a félelem és a meglepetés.

A nyolcvanas években Liebe Attilának többször meggyűlt a baja a hatóságokkal, amikor színjátszó csoportja Swajda György Segítség című darabját kezdte el próbálni. Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy legnehezebb az őrületet és a halált eljátszani a színpadon. Akinek ez hitelesen sikerül, az utána mindent képes megjeleníteni. A próbák során Liebe Attila olyan helyzetgyakorlatokat teremtett, amely közelebb viszi a színészt a halál átéléséhez. Mindez a többiek beleegyezésével történt. Kitalálták, hogy a légszomj tudja legjobban átéreztetni a halált. Egy ilyen helyzetgyakorlat közben meghalt az egyik színjátszólány.

Az első orvosszakértő véleménye szerint reflexes szívbénulást kapott, nem a fojtogatás okozta közvetlenül a halálát. A másik orvos erőszakosan elkövetett fulladást állapított meg, amelynek Liebe Attila volt az előidézője. Ez utóbbi szakvélemény többet nyomott a latba a vádirat elkészítésekor. A vád: egyrendbeli, aljas indokból elkövetett emberölés és 11 rendbeli aljas indokból elkövetett emberölési kísérlet. Az ügyész szexuális aberráltsággal vádolta Liebe Attilát, és azt állította, hogy a színház csak ürügy ennek kielégítéséhez. Négy orvosszakértő vizsgálja a fiút, mire kiderül, hogy Liebe Attila nem szenved elmezavarba és semmiféle aberrációról nincs szó.

A vizsgálatok közben lement a televízióban a Kék fény egy adása, rengeteg újság cikkezett az ügyről, de mindegyik tényként és nem feltevésként közölte magát az aberrációt. Liebe Attila ózdi fojtogatóként vonul be a magyar kriminológia történetébe.

Emberölés bűntette és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt Attilát 10 évre ítélték. Bizonyos vélemények szerint azért ilyen sokra, hogy kielégítsék a közvélemény felháborodását. Az eset után 2 héttel lett volna Liebe Attila esküvője. A menyasszony is részt vett a helyzetgyakorlatokban és őt is beidézték, mint sértettet.

Enikő, Attila egykori menyasszonya:

– Sokat beszélt, és ezzel szerintem nagy hatást tett mindenkire. Ahogyan beszélt, és ahogyan előadta ezeket a dolgokat, úgy érezte mindenki, hogy ő egy nagyon tehetséges ember. Akarta, hogy csináljuk, olvassuk a szöveget és javítgatott. Próbált egy jó csapatot létrehozni.

Feljött hozzánk a lakásunkba és akkor kezdődött igazán a mi kapcsolatunk.

De ezt megelőzte egy ilyen fojtogatási kísérlet, amikor el kellett, hogy játsszuk a jelenetet. Azt kérte, hogy vegyek fel egy kivágott nyakú pólót, feküdjek az ágyra, és akkor, ha átéreztem mindazt, amit át kell éreznem, esetleg főszereplőként hitelesen tudok majd játszani. Harcoltam, mert komoly volt a szorítás, és nem tudom, hogy a véletlennek köszönhető-e, hogy nem lett belől más - végül kikerültem ebből a szorításból. Annyira hadakoztunk az ágyon, hogy eltoltam a faltól az ágyat és leestem. És akkor itt vége lett a dolognak. Mondta, hogy vigyáz rám, mert annyira szeret, nem hagyta volna, hogy bármi baj legyen. Nem volt magyarázat, illetve volt egy magyarázata, hogy át kell érezzük a fulladásnak az érzetét, ahhoz, hogy hitelesek legyünk. Nagyon sokat voltunk utána kettesben, az üres lakásban, és soha többet erőszakot nem tett. Utána hallottam, hogy Attila megölt valakit, megölt egy lányt. Írtam egy pár sort neki, és egy látogatás alkalmával, a szüleivel, bementem hozzá. Anyukám mindig is ellenezte a kapcsolatunkat, és mikor megtudta, hogy újra kezdtem akkor válaszút elé állított: vagy ő vagy Attila. Akkor úgy éreztem, hogy én Attilát választom, mert ő a jövő.

Hát volt időm gondolkodni, mert Attila börtönben volt, én meg egyedül, és ilyenkor az embernek nagyon sok minden az eszébe jut. Féltettem, nehogy bosszú célpontja legyen, ha majd egyszer lesz gyermekünk. Igen, én voltam, aki megszakította ezt a kapcsolatot. Végül lezárult, mint érzelem - de azt hiszem bizonyos nyoma meg fog maradni.

Liebe Attila 5 és fél év után szabadult. Veszprémbe utazik, egy volt börtöntársával közösen albérletbe költözik, nem sokkal Veszprémbe érkezése után a közeli balatonfűzfői művelődési házba jelentkezik, ott újabb tásulatot alapít.

Stricz János, a balatonfűzfői művelődési ház igazgatója:

- Volt egy kérése, hogy az irodalmi színpad itt tarthassa próbáit. A beszélgetés kapcsán az is kiderült, hogy korábbi munkahelyén, Ózdon szintén egy irodalmi színpadot vezetett, és szép sikereket ért el. Látszott, hogy a fiatalember otthon van, érti a színház világát. Ahogy a színpadon mozgott, ahogy a gyerekekkel beszélt, ahogy tanította őket, látszott, hogy otthonosan mozog a színpadon.

Fűzfőn próbálni kezdik József Attila Oratóriumát. Liebe Attilát emészti a kérdés: merjen-e ismét előhozakodni a helyzetgyakorlatokkal vagy sem? Ráadásul nagyon nyomja az emlékek súlya. Ám a börtönévek alatt, amikor is odabent több darabot is rendezett nagy sikerrel, és híres színészek önvallomásait olvasta, arra a következtetésre jut, hogy a módszer mégiscsak jó. Hosszas vívódás után rájön, hogy igazát csak úgy tudja bebizonyítani, ha sikert ér el, méghozzá ugyanazzal az elgondolással.

Stricz János:

- Az első találkozás után pár nappal kaptunk egy névtelen telefont, amelyet a kolléganőm vett át. Ez a névtelen telefonáló elmondta, hogy Liebe Attila Ózdon egy próba alkalmával, egy fojtogatási jelenet közben megfojtott egy kislányt és ezért elítélték. Ha jól emlékszem azt mondta, hogy hét évet ült börtönben.

Ugyancsak pár napra rá, megjelent nálam két veszprémi nyomozó és érdeklődött Liebe Attiláról. Azt kérdezték, igaz-e, hogy mi foglalkoztatjuk Liebe Attilát. A rendőrökkel való találkozás után mondtam Attilának, hogy a történtek után nem engedélyezem a próbát. Megmondom őszintén arra gondoltam: nehogy itt is előforduljon ilyen. Megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy nem engedélyezem. Mondtam neki: kimenjek én vagy kimész te megmondani a gyerekeknek, hogy hát nem lehet tovább próbát tartani.

Ő kiment és rövid időn belül, hangos szóváltás nélkül elváltunk. Én mindenképpen azt láttam, hogy segíteni kell ezt a fiatalembert. Egy olyan csoportot hívott életre, ami mindenképpen támogatandó, és láttam, hogy érti, tudja, hogy mit akar, hogy mit csinál.

Közben Attila egy társulatbeli lánnyal érzelmi kapcsolatba kerül. A lány, aki a bíróságon dolgozik gépíróként, megneszel valamit Attila múltjáról. Megszerzi a korabeli aktákat, amelyekből egyértelműen kiderül: Attila az ózdi fojtogató.

Petronella, aki feljelentette Attilát:

- Elhatároztam, hogy elmondom a többieknek, ha legközelebb találkozom velük és feljelentést teszünk Liebe Attila ellen.

- Önt fojtogatta?

- Igen.

- A próbák során előfordult, hogy Önt vagy a többieket is fojtogatta?

- Nem akkor, amikor a többiek is ott voltak, hanem egy külön időpontot beszéltünk meg vele, egy külön próbára, ami teljesen más jellegű volt. Csak ketten voltunk ott. Úgy intézte, hogy ne legyen ott más.

- Mennyire volt ez komoly a maga érzései szerint?

- Annyira, hogy nem kaptam levegőt. Annyira fojtogatott.

- Hogyan tudott mégis kibontakozni a kezei közül?

- Amikor látta, hogy nem kapok levegőt, akkor elengedett.

- Mivel vette le a lábáról, mit mondott miért kellett ezt a jelenetet így próbálni?

- Mindig azzal magyarázta, hogy a Jancsó Miklóssal közösen készít egy horrorfilmet, és oda keresnek szereplőket. Nem nagyon hittem el, de azért megpróbáltuk.

- Hány éves volt Ön akkor?

- Tizenkilenc.

- A rendőrségre Ön ment el?

- Úgy emlékszem igen, én mentem el.

- Ennek alapján indult meg a nyomozás.

- Igen, így van.

- Annak az elgondolásnak mennyi a realitása, hogy ez a feljelentés voltaképpen bosszú volt az Ön részéről? Hiszen Önök Liebe Attilával egy darabig együtt jártak. Érzelmi kapcsolat volt Önök között?

- Semmilyen kapcsolat nem volt közöttünk, csak ő vezette a színjátszó csoportot és én odamentem.

- Tehát ennek nincs semmilyen alapja?

- Egyáltalán semmi.

- A fejlemények ismeretében megnyugodott, amikor saját magának indokolnia kellett a tettét?

- Így most már teljesen biztos voltam abban, hogy senki nem fog meghalni véletlen baleset miatt.

 

István, a színjátszókör tagja:

- Én azért látom őt másként, mert előtte én is sokáig foglalkoztam színjátszással. Rendezőnek is készültem, jobban meg tudtam érteni. A legnagyobb hiba talán az volt, hogy fiatalokkal kezdte. Gyerekek voltunk még akkor, én voltam a legidősebb 20 évesen. Nem lett volna szabad neki. Főleg az előző eset után. Ebből tanulnia kellett volna, hogy ilyen fiatalokkal nem lehet.

Éva, a színjátszó kör tagja:

- Töviről hegyire kikérdeztek minket. Próbáltam úgy előadni, ahogy valójában történt, de szerintem jóval brutálisabban, durvábban fogalmaztak. Abból indultak ki, hogy ő gyilkos, hogy ölt és szerintem azért fogalmaztak annyira durván.

Ágnes, a színjátszó kör tagja:

- Én megpróbáltam elmesélni nekik, hogy Attila észrevette, hogy én egy falat építettem magam köré és nem akarja, hogy ezt a falat összetörje, amíg én nem engedem be, satöbbi. Akkor fogták rám, hogy az Attila járni akart velem. Többen beszélgettünk arról, hogy hátha mégsem megölni akart minket, hanem, van egy ilyen módszer. Nem volt számunkra egyértelmű, hogy ő bennünket bántani akart volna. Sokan mondtuk, hogy mi nem akarjuk, hogy őt elítéljék.

Az újabb ítélet 2 év, amihez persze hozzáadják az előzőből le nem ülteket. Összesen újabb 6 év 2 hónap vár Liebe Attilára.

Vácott kezdi büntetését letölteni, itt a falakon belül ír és rendez. Egy héttel azelőtt, hogy börtönrendezését kivitték volna a falakon kívülre, elhelyezik őt Márianosztrára. Színháztól és minden kulturális tevékenységtől elszakad. Fejben hallgat zenét, és csendben tervezi a jövőjét. Alkalmazkodik a korhoz, azt tervezi, ha szabadul vállalkozó lesz: színházat szeretne alapítani.

Ugyebár a történetből egy valaki hiányzik: maga Liebe Attila. Liebe Attilát azonban ma sikerül a műsorunkban megszólaltatni, ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy kapcsoljuk a márianosztrai fegyházat, ahol börtönbüntetését tölti.

- Jó estét kívánok!

- Jó estét kívánok!

- Kicsit rosszul hallom, Ön hall engem?

- Igen, tökéletesen.

- Látta a filmet - én már előre elnézést kérek, hogy igazából nem tudjuk a történet minden egyes részletét az Ön aspektusából elmesélni, egész egyszerűen idő hiányában. Mondja meg, legyen szíves nekem azt, ha erre van egyáltalán van magyarázat: miért mindig fojtogatással tanítja Sztanyiszlavszkij módszerével az átéléses színházat?

- Régebben, 1982 körül, egy színjátszó csoportban elkezdtük boncolgatni Sztanyiszlavszkijt és eljutottunk az érzelmi emlékezetig - ami el is hangzott ebben a riportban. Megpróbáltunk egy olyan módszert találni, ami eljuttatja az embert a halálközeli állapotba, persze ezt idézőjelben értem…

- Ez maga a fojtogatás?

- A módszeren gondolkoztunk, és közösen beszéltük meg.

- Persze ennek a módszernek a kezdeményezésében, tehát hogy eszerint juttassák el a színjátszókat a halálközeli állapothoz, ennek azért Ön volt a kezdeményezője, nemdebár?

- Nem. Általában demokratikusan vezetem a csoportomat.

- Én nem feltételezem - már ne haragudjon - hogy 15–16–17 éves fiatalok…ismerték ők egyáltalán Sztanyiszlavszkijt?

- Sztanyiszlavszkijt nem, bár foglalkoztunk vele, tehát én előtte részletesen, több próbán keresztül fölolvastam, magyaráztam. Tehát ez nemcsak egy színjátszó csoport volt, hanem képeztem is őket.

- Na jó, fogadjuk el ezt a verziót. Arra adjon magyarázatot, hogy miért mindig a lányokkal jut el a fojtogatásig, miért csak velük élteti át a halálközeli állapotot, holott a színjátszó körnek mind Ózdon, mind Veszprémben fiúk is a tagjai voltak?

- Az igaz, hogy fiúk is a tagjai voltak, az viszont már nem fedi a valóságot, hogy csak lányokkal történtek a dolgok. Az már más kérdés, hogy a koncepció szerint - az 1985-ös ügynek a koncepciója szerint - úgy fért bele a perbe, hogy csak a lányokat idézték be, és csak ők szerepeltek sértettként.

- Azt akarja mondani, hogy a kihallgatásra a fiúkat már nem is idézték be?

- Természetesen. Mint ahogy arról sem esett szó, hogy a lányok általában egymással is végezték a gyakorlatot. Ők túlnyomórészt egymással végezték a gyakorlatot, én előjátszottam, hogy rendezői szakszóval mondjam. Tehát figyeltem, és akkor játszottam elő, ha nem tartottam megfelelőnek.

- Ne haragudjon, itt valami nem stimmel. Szinte minden hölgy azt mondta, itt az előző riportban is - de a jegyzőkönyvekben is az szerepel –, hogy sohasem csoportosan végezte valamilyen furcsa okból ezeket a fojtogatásos jeleneteket, hanem mindig kettesben az adott hölggyel.

- Igen.

- Erre mi a válasza?

- Ennek pusztán helyhiány volt az oka. Egyáltalán örültünk hogy helyet kaptunk, külön próbákra, képzési gyakorlatokra nem volt lehetőségünk és időnk. Csak konkrétan a darab próbájára, amivel készültünk. A kettesben levés sem teljesen így volt, általában hárman, négyen is voltak. Akkor jöttem rá, hogy jobb a kettesben való alkalmazás, ha két alany volt, aki végezte a próbát, akkor ez mindig nevetésbe fulladt, tehát gyakorlatilag kudarc volt.

- Úgy gondolta, úgy fogja a fejlődést meggyorsítani, hogy a növendékekkel, tanítványokkal kettesben marad, a nőnemű tanítványokkal többnyire?

- Itt megint csak Sztanyiszlavszkijt tudom idézni: az adott szituációba vetett hit nagyon lényeges. Ehhez olyan szituációt kell kialakítanom, hogy az, aki végzi a gyakorlatot, el tudja képzelni, át tudja érezni azt a veszélyhelyzetet, amit a színpadon alkalmaz.

- Már megbocsásson, de Ön honnan volt képes, arra, hogy tudja, hogy meddig mehet el? Hiszen ha az Ön véleményét, teóriáját elfogadom, az ózdi esetnek nem is lett volna szabad bekövetkeznie, nem?

- Igen, gyakorlatilag rossz utat választottam. Ugyanis Sztanyiszlavszkij két utat jelöl meg: van a pszichikai ráhatás és a fizikai.

- És ön csak a fizikait alkalmazta.

- Amikor az az eset bekövetkezett akkor sajnálatos módon a fizikai mellett döntöttem. Később a hosszú évek során keményen próbáltam tisztázni magamban a hibát. Ez volt a hiba.

- Akkor azt mondja meg, hogy amikor kiszabadult - és tekintsük az Ön verzióját valósnak - hogyan követheti el ezt a hibát még egyszer? Az ember azt gondolná józan ésszel, hogy ilyen büntetés után, ha újra a színjátszás mezejére téved, akkor ettől az egy módszertől egészen biztos távol tartja magát.

- Bennem egyfajta dac volt. Az 1985-ös eset után próbáltak olyan dolgokat belemagyarázni a történtekbe, amikről később bebizonyosodott, hogy nem igaz. Rettenetesen bántott, hogy teljes egészében a sárba tiportak, amennyire csak ezt lehetett…

- Mármint a veszprémi eset kapcsán?

- Nem, az első eset kapcsán. És gyakorlatilag a módszert is sárba tiporták. Kijelentették, hogy a módszer, először is nem létezik, én találtam ki, másodszor nem hatásos, nem alkalmazható. Rengeteget meditáltam azon, hogy ha újrakezdem a színházat, akkor ezt is folytassam-e? Tehát ezzel bizonyítsam-e, hogy ez a módszer igenis életképes, és ezzel együtt érjek el sikereket, anélkül, hogy bárkinek még egyszer baja essék. Na most változtattam, gyakorlatilag a pszichikai ráhatást alkalmaztam anélkül, hogy bármilyen fizikai dolog szóba is jött volna…

- Veszprémben?

- Veszprémben.

- Hát nem ezt mondták a hölgyek?

- Van itt nálam egy papíros, ami konkrétan a tárgyalási jegyzőkönyv egy része. Ágnes, aki szintén megszólalt azt mondja: … „Nem éreztem fizikai fájdalmat, a nyakamon nyomokat nem vettem észre, Attilát nem láttam. Akkor még nem gondoltam semmi rosszra Attilával kapcsolatban, eljártam továbbra is a szakkörbe, ott tudtam meg Petronellától, hogy Attila valójában kicsoda. Petra elmondta, hogy Attila egy aberrált fojtogató. A próba után az esetet nem mondtam el a szüleimnek, feljelentést nem tettem.”

Tehát ezek a dolgok is igazolják, hogy semmiféle fizikális ráhatást nem alkalmaztam. Ők mondják saját szavukkal - ez egy hivatalos papír - hogy nem éreztek semmiféle fájdalmat, nem féltek tőlem.

- Jó. Azt mondja, hogy voltaképpen ez a második büntetés nem egyéb, mint a körülmények szerencsétlen egybeesése?

- Igen.

 

Jó. Körünkben van három, a témához kapcsolódó vendégem. Következik Horeczky László a Veszprém megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, Kardos Klára pszichológus, aki igazságügyi szakértő volt az ügyben, valamint Szabó József az egykori veszprémi színház főrendezője, akit ugyancsak színházi szakértőként hallgatta meg a bíróság.

Illetve még a nézőtéren jelen van Petronella is, aki ugyebár megszólalt a filmen is.

- Petronella, Ön tulajdonképpen honnan tudta meg Liebe Attila múltját? Onnan, hogy a bíróságon dolgozott és a bírósági aktákat nézte meg vagy más úton-módon?

- Egy lakásban laktunk Attilával sajnos. Én szobát béreltem egy idős hölgynél és egy-két hónapra rá az Attila a másik szobába költözött.

- Csak albérlőnek.

- Igen.

- A házinéni tudhatta ezt?

- Attila egy másik férfival lakott együtt, abban az albérletben. Ő említette a házinéninek ezt a dolgot.

- És a másik férfi honnan tudhatta?

- Azt nem tudom!

- Attól kezdve, hogy kiderült az Ön számára, milyen volt Attila előélete, másként értékelte tetteit, cselekedeteit, gesztusait? Mindazt, amit korábban a próbákon tapasztalt?

- Nem!

 

- A pszichológus hölgyet kérdezem, aki az ügyben ugyancsak részt vett. Van-e ember, aki annyira elkötelezett híve egy módszernek - jelen esetben Liebe Attila ennek a módszernek - hogy monomániásan ugyanoda tér vissza? Az első cselekedetsor és az azért járó büntetés után ugyanazt csinálja, dacból, bizonyítási vágyból, - ahogy tetszik.

Kardos Klára, pszichológus szakértő:

- Szeretném hangsúlyozni, hogy én a második körben, tehát a veszprémi ügy után találkoztam Liebe Attilával. Az elmeorvosi és a pszichológus szakértői vizsgálatnak is hasonló lett az eredménye, mint 1985-ben.

- Azaz?

- Sem elmebetegséget, sem szexuális aberráltságot nem sikerült feltárnunk a vizsgálat során.

- Ez úgy hangzik, mintha egyébként törekedtek volna, hogy erre az irányba menjenek el.

- Erre vonatkozóak voltak a kérdések. A hatóságok ezt kérdezték. Én elég nagy nyomást éreztem. Attila sodródhatott volna a könnyebb ellenállás irányába, ha bevállalja, hogy egy szexuálisan aberrált ember. Azt gondolom, hogy a második büntetést megúszhatta volna ezzel. Az volt a véleményem, hogy a börtönévei alatt, fanatikusan, minden energiáját abba ölte, hogy képezze magát, hogy megismerje ezeket a módszereket. Amiket ott leírt, abból már érezni lehetett, hogy ha majd kiszabadul, akkor folytatni szeretné. Szeretné a világnak bebizonyítani azt, hogy ő nem egy elvetemült gyilkos, hanem egy szerencsétlen tragédiának az elkövetője és az áldozata is.

- Akkor azt kérdezem - hiszen szakemberrel van dolgom - hogy létezik olyan tömegpszichózis - és itt most a rendőrökre gondolok - hogy ha már egyszer valaki elkövet valami egészen hasonló dolgot hajlamos az ember előítéletesen gondolkodni?

- Én úgy fogalmaznék, hogy az emberek hajlamosak arra, hogy előítéletesen fogalmazzanak. Sajnos ez alól a nyomozók, vagy éppen az ügyben eljáró szakemberek sem kivételek. Nem tudom, hogy elítélhetők-e ezért az emberek.

- Hadd kérdezzem meg az ellenérdekű felet, Horeczky urat, a rendőrkapitányság képviseletében. Elképzelhető-e az Ön véleménye szerint, hogy kollégáit nagyban befolyásolta Liebe Attila előtörténte?

Dr. Horeczky László, a Veszprém megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi helyettese:

- Kérem szépen, én nagyon gondosan áttanulmányoztam ennek az ügynek az aktáit. Mind az öt tanú, két esetben lett kihallgatva, másfél hónap különbséggel. Nem ugyanaz a két kolléga csinálta a kihallgatásokat.

- Ennyire elővigyázatos – most meglepődtem – önmagával szemben a rendőrség?

- Elővigyázatosak vagyunk, mert az ózdi eset kapcsán is volt valóban egy tömeghangulat. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bárki azzal vádoljon bennünket, hogy a tömeghangulat hatására cselekedtünk. Éppen ezért nagyon körbebástyáztuk a saját munkánkat is. Az öt sértett mindkét kihallgatáson elmondta, hogy rendkívüli félelmet éreztek. Tudom, Liebe Attila most az ellenkezőket olvasta fel. Én is tudnék ilyen papírokat produkálni, nálam vannak a kihallgatási jegyzőkönyvek: van olyan sértett, amelyik elmondta, hogy nemcsak a fojtogatási nyomok látszottak meg a nyakán, hanem a szemeiben a hajszálerek is bevéreztek.

- Gondolom az egyik kérdés az, hogy mindez milyen szándékkal történt? Csak akkor lehet mondani, hogy súlyos testi sértés kísérlete történt, ha ezt valamiféle szándék előzte meg.

- Ne csak azt nézzük, hogy az elkövető pszichében mi jelenik meg, hanem azt is, hogy a sértettek tulajdonképpen hogyan értékelik. Hol lesz az a határ, amikor a büntető törvénykönyvet nem alkalmazzuk, mert hát az elkövető „igazából” azt nem akarta?

- Félreértés ne essék. Nekem nem dolgom, hogy védjem Liebe Attilát, én pusztán csak az ügyön túlmutató általánosságokat szeretnénk kapni. A színházi szakemberhez, Szabó Józsefhez fordulok, aki ugyancsak tanúként, szakértőként volt jelen a veszprémi ügy tárgyalásán: lehet-e valaki annyira elkötelezett híve egy módszernek, hogy erről nem tud lemondani? Illetve, hogy ennek a módszernek a követésére vagy bizonyítására lehetne-e másfajta gyakorlatot is alkalmazni?

Szabó József:

- Én most hallom először, hogy ő ennek az úgynevezett etűd-módszernek a segítségével próbálta bizonyítani az átéléses iskolának a lényegét. Azon a bírósági tárgyaláson a lányok - nagyon megrémülve, nagyon bizonytalanul válaszolva a bíró kérdésére - elmondták, hogy nemcsak rémületes és iszonyatos próbák voltak, hanem voltak vígjátéki, úgynevezett jelenetek is. Tehát Attila különböző improvizációs gyakorlatokat csinált, amelyeknek valójában az iszonyhoz, és József Attila: Nagyon fáj című versének hangulatához idomultak. De nem csak ez volt.

 

Kardos Klára, pszichológus:

- Én úgy gondolom, hogy a második menetben is veszélyesek voltak ezek a gyakorlatok. Szerintem Attila - elnézést a kifejezésért - kontár abban, hogy érzelmi átélést váltson ki valakinél. Főleg olyan helyzetben, amikor ők kettesben vannak és nincsen jelen harmadik személy, aki kontrollálná.

 

Szabó József:

- Azt hiszem, nyivánvaló – és ezt Attila sem tagadja -, hogy ez a nagyon ambíciós fiatalember Sztanyiszlavszkijból elbukott az első vizsgán. Ugyanis akármilyen mélyen és szenvedélyesen éli át a színész a helyzetet, az önkontrolljának - ez egy pontos kisfejezés, Sztanyiszlavszkij kifejezése - nem szabad abban együttműködnie. Nincs olyan helyzet a színpadon, hogy megszűnjék az önkontrollja - bármennyire is átéli a színész Othelloként Desdemona megfojtását. Igaz, - nem az ő védelmére mondom - hogy előfordult már a színháztörténetben, hogy a nagyon szenvedélyes fekete Othello, valóban majdnem megfojtotta Desdemonát.

- Jól értem, Ön is azt mondja, hogy ez tulajdonképpen kontroll kérdése és nem büntetőjogi kérdés?

- Ez abszolút kontroll kérdése. Bocsánatot kérek, most színházról beszélek: hogy egy rendező milyen módszerrel dolgozik, abba nem szólhat bele a bíróság.

Dr. Horeczky László:

- Nekem sommásan az a véleményem, hogy amíg a kontroll működik, addig nem rendőrségi ügy. Én, mint kiváló Othello Desdemona nyakára helyezem a kezeimet és eljátsszuk ezt a szerepet - mert különben előadásonként külön Desdemonda kellene. De ha átlépem ezt a határt, és erőszakot alkalmazok, akkor az már büntetőjogi kérdés. Valahol a büntetőjognak is működésbe kell lépnie és én azt az egy halottat sem tudom elfelejteni. Nem tudom az ottani tizenegy sértettet elfelejteni, és ennek az ügynek az öt sértettjét sem. Én Liebe Attilát nagyon szerencsétlen embernek tartom.

Szabó József:

- Nekem az a véleményem, hogy ő rossz csillagzat alatt született. De a második szakaszban, a veszprémi ügyben ezek eltúlzott dolgok. Tizenegy sértett, vagy csak öt - én láttam azokat a kislányokat. Ezek a kislányok - ha Sztanyiszlavszkij-módszerrel nézzük - nem voltak sértettek. Ezek a kislányok nem meggyőződéssel mondták ki azt, hogy Attila bűnös.

Dr. Horeczky László:

- Rendező úr, én attól tartok, hogy a büntető törvénykönyvet Sztanyiszlavszkij módszerével nem tudom figyelembe venni. Én csak egyet tudok: a jog alkalmazásának, gyakorlásának módszerével tudom csak figyelembe venni.

- Ezt az ellentétet itt és most nem tudjuk feloldani. Attila, egy kérdés a jövőjével kapcsolatban: Ön, ugye másfél év múlva szabadul. Ismét – Öntől tudjuk – a színház felé kacsingat. Ezt komolyan gondolja?

- Igen.

- De Sztanyiszlavszkij módszerei közül a fojtogatásos próbáktól a jövőben mégiscsak eltekint, nem?

- Igen. Kénytelen leszek.


 

a lap tetejére


Vissza a nyitólapra



"...a kellő átélés érdekében fojtogatni kezdte ifjú színésznőjét, aki aztán ebbe bele is halt..."













"...Kitalálták, hogy a légszomj tudja legjobban átéreztetni a halált..."













"...Az eset után 2 héttel lett volna Liebe Attila esküvője..."













"...Azt kérte, hogy vegyek fel egy kivágott nyakú pólót..."













"...Liebe Attila 5 és fél év után szabadult..."













"...kaptunk egy névtelen telefont, amelyet a kolléganőm vett át..."













"...Közben Attila egy társulatbeli lánnyal érzelmi kapcsolatba kerül..."













"...Annyira, hogy nem kaptam levegőt. Annyira fojtogatott..."













"...Hiszen Önök Liebe Attilával egy darabig együtt jártak..."













"...Nem lett volna szabad neki. Főleg az előző eset után..."













"...hátha mégsem megölni akart minket, hanem, van egy ilyen módszer..."













"...kapcsoljuk a márianosztrai fegyházat, ahol börtönbüntetését tölti..."













"...Általában demokratikusan vezetem a csoportomat..."













"...nem fedi a valóságot, hogy csak lányokkal történtek a dolgok..."













"...sohasem csoportosan végezte valamilyen furcsa okból ezeket a fojtogatásos jeleneteket, hanem mindig kettesben az adott hölggyel..."













"...át tudja érezni azt a veszélyhelyzetet, amit a színpadon alkalmaz..."













"...Kijelentették, hogy a módszer, először is nem létezik, én találtam ki..."













"...Nem éreztem fizikai fájdalmat, a nyakamon nyomokat nem vettem észre, Attilát nem láttam..."













"...a nézőtéren jelen van Petronella is, aki ugyebár megszólalt a filmen is..."













"...Attila egy másik férfival lakott együtt, abban az albérletben..."













"...Sem elmebetegséget, sem szexuális aberráltságot nem sikerült feltárnunk..."













"...Én úgy fogalmaznék, hogy az emberek hajlamosak arra, hogy előítéletesen fogalmazzanak..."













"...Nem ugyanaz a két kolléga csinálta a kihallgatásokat...."













"...Nekem nem dolgom, hogy védjem Liebe Attilát..."













"...a bírósági tárgyaláson a lányok - nagyon megrémülve, nagyon bizonytalanul válaszolva..."













"...nagyon ambíciós fiatalember Sztanyiszlavszkijból elbukott az első vizsgán..."













"...Liebe Attilát nagyon szerencsétlen embernek tartom..."












"...másfél év múlva szabadul. Ismét – Öntől tudjuk – a színház felé kacsingat..."