Ibolya néni talált egy papucsot.
- Kié lehet? - töprengett magában.
Zsolti azonnal kész volt a válasszal:
- A Kingáé.
- Honnan tudod? - kérdezte Ibolya néni.
- Megszagoltam a lábát. Az óvodai szüret nagyon tetszett a gyerekeknek. Napokkal később is kérdezgette Renáta:
- Mikor megyünk megint az udvarra születelni? - A hörcsögünk leesett a magas lépcsőről - mesélte Melinda.
- Szegény… És mi lett vele?
- Becsomagoltuk, és kidobtuk, mert már nem nézett ki túl jól.
Sötét és világoskék színű, nagy ásókezű szőrmeállatot hozott Zsolti egyik reggel.
- Panka néni, nézd az egeremet…!
- Szerintem inkább vakond ez… - néztem a jellegzetes mellső mancsokat, de Zsolti kioktatott:
- Nem vakond…! A vakond nem kék színű!
- Panka néni, én téged veszlek majd feleségül - közölte elhatározását Dömötör Norbi egy napon.
- Köszönöm, Norbi, nagyon boldog vagyok…- rebegtem meghatottan - És ezt komolyan gondolod?
- Igen! Már mondtam anyukámnak is.
- Mit szólt hozzá? - kérdeztem.
- Hát… Majdnem elájult.
Dömötör Norbi állandóan dörzsölgette a szemét ébredés után.
- Azt álmodtam, hogy a szüleim lezuhantak egy szikláról… - mesélte, míg segítettem neki öltözködni.
- Szörnyű álom lehetett - borzadtam el.
- Nem volt olyan szörnyű - vigasztalt Norbi.
- Miért? Nem lett semmi bajuk?
- Nem. Csak ilyen kicsi szikláról zuhantak le… Csak térdig ért.
Tóth Norbi mesélte mikulásélményeit:
- Tudod, amikor volt nálunk, adott sok csomagot. Azt mondta, hogy jó vagyok… Vagy nem vagyok jó… Vagy valami ilyesmi…
Egy tévéreklám kapcsán, ahol Mikuláskongresszust tartottak, a gyerekek arról beszélgettek, hogy tényleg sok Mikulás van-e. Benkő Ádám szerint igen. Meg is indokolta:
- Azért van sok Télapó, mert mindig születnek a templomban!
Zsolti Mikulást rajzolt s közben kommentálta is művét:
- Sapka is kell neki, hogy ne ázzon szét a feje.
- Ebben van szálka? - nézegette a tányérján a rántott halfilét János.
- Nincs. Ezt már kiszálkázták.
Dévényi Tomi is szemügyre vette a panírozott halrudacskát és megjegyezte:
- De utána visszatették a bőrébe és összevarták.
Pordán Laci újságolta egy nap az útlevélkészítésről:
- Képzeld, Panka néni, készítettek rólam fénymásolatot, hogy utazhassak.
- Én már kaptam egy Mikulás-csokit a Juci nénitől, mert ott már járt a Mikulás - mesélte Mészáros Niki.
- Megvan még? - kérdeztem.
- Nem, mert olyan aranyos voltam, hogy elvittem az Adriennek a születésnapjára, mert nekem túl kemény volt.
Kata elmélyülten tanulmányozta a karján a fogai félköríves nyomát, majd a következtetést, amire jutott, megosztotta velem is:
- Panka néni, nézd, milyen cikk-cakkban tudok harapni…!
Készült a karácsonyi sütemény a konyhán. Az őzgerincformából a sütőlemezre csordult egy kis massza, amitől az óvodában kellemetlen kozmás szag terjengett.
Amikor bejöttünk az udvarról, a gyerekek beleszimatoltak a levegőbe:
- Már sül a süteményünk… - jegyezte meg valaki.
- És milyen ropogós illata van…! - tette hozzá Betti.
Czár Barbi filozófikus megállapítása:
- Az a gondolkodás, hogy amikor unatkozunk, kitaláljuk, hogy mit csináljunk, hogy ne unatkozzunk.
Azért van az embereknek malacuk, hogy etessék őket - közölte Vass Ádám.
- És ha már nagyra nőtt a malac, mit csinálnak vele?
- … Elviszik sétálni…!
- Én megyek Sopronba esküvőre! - dicsekedett Paulina.
- Csak nem te mész férjhez…? - tréfálkoztam, de ő nagyon komolyan felelt:
- Nem. Most csak egy felnőtt.
Van egy „szókitalálós” játékunk: rajzolok egy állatot s a gyerekeknek a kezdőbetűről ki kell találniuk, mi az. Néha ők is rajzolnak nekem ilyen feladványt.
Egy nap Melinda jött hozzám egy összehajtott papírral.
- Na, Panka néni, ezt találd ki! „A”-val kezdődik.
- Angolna…? Anakonda…? Aligátor…? -találgattam, de csakhamar feladtam - Nem tudom. Mi az?
Melinda széthajtogatta a papírt, amin egy nagyon szép színes absztrakt ábrát láttam.
- Mi ez…?
- „A”, mint „Amit akarunk”!
Huszonhét gyerek volt bent - tele volt a csoportszoba, mozdulni alig tudtunk egymástól. Ez Katának is feltűnt s ahogy végignézett a sokaságon, megjegyezte:
- Annyian vagyunk, mint RÉGEN a csillag!
A mese címe: „A tavalyi bogáncs” - olvastam Mazsola következő kalandját, de szokás szerint most is megbeszéltük az idegen szavakat. A bogáncsot több gyerek is ismerte, de mielőtt belekezdtem volna a mesébe, hirtelen megkérdeztem:
- És mit jelent az, hogy „tavalyi”?
Csend. Forogtak az agykerekek a nagy gondolkodásban. Elsőként Szandra keze lendült a magasba:
- Azt, hogy valaki TAVALYON lakik!
Délutános voltam és a gyerekek más ebédhez terítettek, amikor megérkeztem. Maár Tomi azonnal hozzám futott és izgatottan kérdezte:
- Panka néni, eldöntötted már, hogy jössz ma hozzánk?
- Hozzátok…? Ma…? - kérdeztem vissza és lázasan gondolkodni kezdtem, hogy volt-e arról szó, hogy én mostanában tiszteletemet teszem a családnál - Miért mennék?
- Mert lesz az apukámnak, meg az anyukámnak egy micsodája… Olyan buliféle… Házassági évforduló!
Barchobáztunk. Azt már tudtuk, hogy háziállatra gondolt Peti, de aztán csend lett.
- A húsáért tartják? - próbáltam segíteni.
- Igen.
- Tehén! - kiáltotta valaki.
- Az nem! - javította ki Bozsik Barbi - A tehenet azért tartják, mert megfejtik.
Az asztalra sok játékjármű között egy békát is tettem.
- Melyik a kakukktojás ?- kérdeztem.
- A béka! - vágta rá azonnal Dévényi Tomi.
- Nagyon jó! Miért?
- … Mert mindig az szokott lenni a feladatokban.
Lotti rajzolt egy házat, mellette egy kék négyzetben - amit akváriumnak véltem - halformát láttam. A biztonság kedvéért rákérdeztem:
- Ez hal?
- Igen.
- Itt, a ház mellett?
- Igen. Kivitték, mert koszos volt.
Maár Tomi kézbe vette a tavalyi csoportképet.
- Nézd, Panka néni, ez a régi képünk! Itt még milyen fiatal voltál!
Paulina lovat rajzolt, de mert volt még hely a papíron, azon morfondírozott, hogy mivel töltse ki.
- Rajzolj csikót! - javasolta neki Stark Niki.
- Inkább kislovat! - szólt közbe Timi.
- Az ugyanaz! - csattant fel Niki, majd hozzátette - Csak van olyan csikó is, amelyik a víz alatt jár és nincs lába.
Ebédeltünk. Zöldborsós pulykatokány volt rizzsel s ez annyira ízlett a gyerekeknek, hogy Niki még a kést is lenyalogatta utána. Ezt azonban fejcsóválva szóvá tettem:
- Ejnye Niki! Hol láttál olyat, hogy a kést a szánkba vesszük?
- Nekem az apukám szokta - jegyezte meg valaki az asztalnál.
- Én is láttam olyat! - fűzte hozzá Peti - A cirkuszban. És nemcsak kést, hanem kardot is!
A „Terülj, terülj asztalkám” c. mesét báboztuk. Az ajándékosztó öregapó szerepében Dömötör Norbi fogadta a szolgálatot kereső legényeket. Málészáj szerepe szerint megkapta munkája jutalmául a „ki a zsákból botocskát”, de mert ezzel a bábbal most én játszottam, provokálni próbáltam Norbit:
- Minek nekem ilyen bot? Nincs nekem egy ellenségem sem.
Norbi azonban nem jött zavarba. Jóságos öregapó hangon megnyugtatott:
- Nem baj fiam. Majd lesz!
Nyikorgott, nehezen záródott a csoportszoba ajtaja, mert a zsanérnál kitört a deszka. Egyik délután megjelentek a karbantartók és elvitték.
- Hova lett az ajtó? - nézett nagyot Marika néni, amikor feljött.
- Elvitték az asztalosok, megjavítják - feleltem, de Alf kijavított.
- Nem az asztalosok vitték el, hanem az ajtósok!
Maár Tomi panasszal futott hozzám az udvaron, két gyerek konfliktusáról hozott hírt:
- Tomi, mi itt most barchobázunk, nem tudok odamenni - hárítottam el - Légyszíves, tegyél rendet.
- Jó! - indult Tomi máris, de néhány lépés után megtorpant és tanácstalanul megkérdezte - De nem azt mondtad a múltkor, hogy ne verekedjünk…?
Ibolyát szedtünk a grundon. Amikor összegyűlt egy tekintélyes csokor, körbeadtam, hogy mindenki élvezhesse az illatát.
- De finom…! - szimatolt átszellemülten Tóth Norbi - Málnaillata van!
- Régen volt háború - mesélte Dévényi Tomi - amikor az egyik világ megtámadta a másikat. Most is vannak világok, akik nem akarják, hogy elvegyék a felüket, azért van háború.
Az élő tévéfelvételt, ahol a riporter a tornaversenyről kérdezett, a gyerekek az óvodában megnézték Andrea nénivel. Amikor visszaértünk az óvodába az adás után - ahol Heni meglepően szótlan és visszafogott volt - a gyerekek persze azzal fogadtak, hogy láttak minket a tévében.
Csak Mónika fordult elnéző elmarasztalással Henihez:
- De miért nem mertél beszélni? Féltékeny voltál?
Az óvodai fogászati szűrésen néhány gyereket kezelésre hívott a rendelőbe a fogorvos. Zsolti is volt nála egy szuvas foggal. Másnap reggel büszkén mutatott a szájába: - Nézd, Panka néni, van tömítésem!
Geri igen komótos tempóban végzi naposi munkáját, ráadásul a legnagyobb asztalnál ül, ezért nem csoda, hogy rendszerint utolsóként végez naposi teendőivel.
Egyik nap azonban ráhajtott: szinte lépést tartott a többi napossal, de így is lemaradt. Ő nagyon büszkén jelentette:
- Na, most csak egy kicsit lettem utolsó!
Dóri és Szandra civakodtak a szőnyegen aminek az lett a vége, hogy Szandra erősen meglökte Dórit.
A sértett miközben egyensúlyát próbálta visszanyerni, rásziszegett:
- Te KOMPLETTA vagy?
- Nekem fog „szülni” kisbabám - újságolta az egyik kiscsoportos kislány - ott van anyukám pocakjában.
- Miért van ott? - kérdezte egy csoporttársa.
- Apa betette.
- Hogy fog kijönni?
- Majd a fülészeten kiszedik.
A képeket nézegettük és Lotti jó riporter módjára közvetítette a látottakat:
- A kislány takarít, mert anyukának nincs kedve. Az apuka meg itt ÚJSÁGOL.
- Mit csinál?
- Hát olvassa az újságot.
A képen a lovat ápolja a gazda. Lotti ezt is a tőle megszokott eredetiséggel magyarázta:
- Itt csiszolják a lovat, hogy szép tiszta legyen.
A „FARM” játékban öntapadós kis képeket kell elhelyezni a táblán. Alf ezeket rendezgette, én pedig rákérdeztem néha, hogy mit lát a képeken. Az egyiken a gazda a tehenét fejte éppen. Ezt Alf kérdés nélkül is megmagyarázta:
- Itt meg a bácsi tölti a tejet a bociból.
- Hogy kell tehenet festeni? - kérdezte Zsolti. - Megmutatom - mondtam és már kezdtem is. Melinda kritikus szemmel nézte a készülő állatot. Már majdnem kész voltam, amikor figyelmeztetett: - Szoptatót is fess neki!
Alfiék nagy várat építettek a szőnyegen, hívtak, hogy csodáljam meg. A vár emeletén egy autó parkolt.
- Ez az autó hogy ment fel ide? - kérdeztem.
- Itt hátul - mutatott Alf egy rézsutos rámpára - Itt csináltam neki MÉZkijáratot.