Gyerekekkel műsort készíteni egészen különleges feladat, bár egyes tudatlanok (főleg újságírók) azt állítják, hogy roppant egyszerű képlet szerint működik. Sokkal több a nem várt esemény, az előre nem látható – éppen ezért nehezen kivédhető – probléma. Pedig a televíziózás nagyon pontos szervezést, kiszámítható csapatmunkát jelent. Éppen ezért Friderikusz Sándornak és csapatának külön kihívást és természetesen külön örömet jelent, ha minden fennakadás nélkül működik a Gyerekszáj és a gyerekek is érzik, hogy a műsor és a műsorvezető számára ők a legfontosabbak.
A sikeres műsorhoz azonban nagyon sok minden kell: elsősorban partnerek, azaz eredeti szövegű gyerekek.
A műsor üzenetrögzítője 24 órán keresztül fogadja a hívásokat, naponta akár száznegyven - százötven jelentkezés is érkezik. Szülők, nagyszülők, gyakorta a család barátai, vagy szomszédok hívnak bennünket az ifjú, és – legfőbbképpen - nem lámpalázas pályázók adataival. Néha azonban maga a reménybeli szereplő telefonál. Egyszer egy kislány, a selypegő korszakán alig túllépett hangján, nagyon magabiztosan, a következőket mondta: „A nevem, Kovács Károlyné, az ajánlott gyerek neve Kovács Nikolett…” Egy másik alkalommal: „A nevem Rácz Dani, én vagyok a gyermek….” Ilyenkor természetesen még a szokásosnál is buzgóbban hívjuk vissza a jelentkezőket.
Emlékezetes nap volt a szerkesztőség életében, amikor egy kisebb számítógépes hiba elhárítása után egyszerre kaptunk az internetről 35 lapot, telis-tele adatokkal. A feldolgozást megkönnyítette, amikor a gyerekek idézett szövegeihez értünk. Vagy amikor „A gyerek jellemzői” rovatban ilyeneket találtunk: „Kedvenc elfoglaltsága: 19 éves nővére bosszantása”, vagy „Érdeklődési köre: nagyon érdeklik a hengerelt vasáruk”.
Minden gyereket, aki szerepelni szeretne, meghívunk egy válogatásra.
Bár a legtöbb esetben egy gyermek érkezik, megesett már az is, hogy a behívott kislány úgy gondolta: ő már „túl idős” a szerepléshez, és magával hozta kishúgát. Vivien aztán – a nővérke várakozását is túlteljesítve - vagy három műsorban szerepelt sikeresen. A Garamszegi testvérek ketten érkeztek. Az elsősorban nevezett, a kisebbik fiú, Gergő volt. Kristóf aztán, aki Gergőnél pár évvel idősebb, annyit beszélt öccse helyett is, hogy végül rá esett a választás. Ha a válogatást vezető kollégánk bármit is kérdezett Gergőtől, ő elbűvölően rámosolygott munkatársunkra, megrázta a fejét, bátyja felé fordult, aki azonnal válaszolt is az öccsének feltett kérdésre.
Majdnem megszületett a válogatások első kisbabája is. Már javában folyt a meghallgatás, amikor az asszisztensek csendben benyitottak, és azt kérdezték: nem bánnánk-e, ha egy jóval későbbre hívott kisfiút most hoznának be, mivel az anyukája semmi esetre sem akart lemaradni fia életében e nagy eseményről, és bár alig van hátra egy napja a szülésig, mégis kijött a kórházból, hogy elkísérje Márkot a válogatásra (Ezennel jelentjük: Márk aznap továbbjutott, és azóta már két felvétel is készült vele. A kistestvér is megszületett rá néhány napra, és azóta vele kiegészülten szurkol Márknak a család).
A két első fordulót, és egy utolsó válogatást követően, alkalmanként körülbelül huszonöt-harminc jövendőbeli szereplő indul haza azzal a boldog tudattal, hogy a rákövetkező héten már a kamerák elé állhat.
Ezeken a válogatásokon sok minden kiderül: melyek azok a témák, amelyek igazán érdeklik a gyerekeket. A leendő vendégeket ezt követően már úgy osztják be a szerkesztők, hogy olyan témát kapjanak, amelyről valóban van mondanivalójuk.
A felvételi napon már a kora reggeli órákban (8. 30) érkezik az első kis csapat és az őket kisegítő, sok esetben fontos szerephez jutó „tartalékok”. Csak egy példa a tartalékgyerek fontosságára: Kitti már az első válogatások alkalmával a szerelmi ügyek nagy tudójának bizonyult. Így nem volt kérdéses, hogy ő lesz a téma egyik résztvevője. Mégis a felvételen, amikor az előbeszélgetéskor megtudta az aznapi „menüt”, hevesen tiltakozott: „Azt nem lehet. Nem akarok erről beszélni. Nem mintha nem lenne sok mondanivalóm, de a szerelmemnek megígértem, hogy nem beszélek ehhez hasonló témákról. Sajnálom.” Természetesen nem erőltettük a dolgot: megkértük a „tartalékot” helyettesítse Kittit. Olyan jól sikerült, hogy azóta ő is visszajáró vendége lett a műsornak.
Amikor megérkeznek a vendégek – „beosztottak” és „tartalékok” egyaránt – már az ajtóban hosszteszek fogadják őket, szüleikkel együtt. Ám a stúdió emeletén lévő öltözőbe már szülők nélkül mennek tovább. Az anyukák és apukák ettől kezdve a várokozó helységben monitoron követhetik a felvételt. Erre azért van szükség, mert a nézőtérre beülő közeli hozzátartozók a legtöbb esetben akaratlanul is elvonják a szereplő gyermek figyelmét. Kitti például rendre kacsingatott a mamára, Szabolcs integetett, Gábor pedig egyenesen felszólította a nézőtéren helyet foglaló családi barátot, hogy álljon fel, és integessen a kamerának.
A gyerekeket drámapedagógusok várják, majd a ruhaigazításokat és egy kis fodrászkodást követően, beszélgetnek, játszanak, azaz „bemelegítenek” velük a nagy eseményre.
Az egyenlőség elve alapján a „bemelegítés” a közönség életéből sem maradhat ki, nekik is jut „bemelegítő ember”, aki gondoskodik arról, hogy a felnőttek is legalább olyan jó hangulatban várják a felvételt, mint a „kis nagy emberek”. A gyerekek közvetlenül a stúdióba lépést megelőzően még Friderikusz Sándorral is találkoznak a műsorvezető öltözőjében. Ez az öltöző pedig varázslatos hely, hiszen rengeteg játék várja itt a kicsiket, akik a felvétel után bármelyiket hazavihetik magukkal.