BESZÉLGETÉS TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓSSAL


Tamás Gáspár Miklós filozófussal a liberalizmus esélyeiről, az SZDSZ lehetséges jövőjéről beszélgetett Friderikusz Sándor a "Szubjektív 11. adásában.

F.S.: Ott volt-e tegnap a Szabad Demokraták küldöttgyűlésén?

T.G.M.: Nem.

F.S.: Hogyhogy?

T.G.M.: Dolgom volt. Be kell fejeznem egy tanulmányt.

F.S.: Évekkel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna, hogy bármilyen dolga is van, ne legyen ott egy SZDSZ-rendezvényen, nemde?

T.G.M.: Természetesen, de hát én már nagyon régen nem vagyok politikus. És ennek következtében nagyon régen nem vagyok SZDSZ-es politikus sem.

F.S.: Egyáltalán, tagja még az SZDSZ-nek?

T.G.M.: Hogyne. Kerületi csoportokban szorgalmasan fizetem a tagdíjat.

F.S.: Összesen ennyi? Fizeti a tagdíjat, és kész?

T.G.M.: Szavazni is szoktam.

F.S.: Tehát azért finoman jól eltávolodott. Ön szerint mi az oka annak, hogy az SZDSZ fénye - enyhén szólva - nagyon megkopott?

T.G.M.: Megkopott az egész rendszerváltás fénye. A többi csak következmény. Már 1994-ben megírtam, hogy azt a két pártot szeretik a választók, amelyről úgy érzik, hogy rendszerváltás előtti meg rendszerváltás utáni, azaz a szocialistákat és a FIDESZ-t. Maga a fordulat, a vele járó szívfájdalom, a bizonytalanság, a félelem, a nyugtalanság nem népszerű sehol Kelet-Európában. Ez tehát nem magyar jelenség. Az SZDSZ volt az a párt, amit leginkább lehetett - és persze joggal - azonosítani a rendszerváltás forradalmi légkörével. De erre ma már nem szívesen gondol senki. Természetesen ezer hiba történt még, de azért a fő ok ez.

F.S.: Én úgy látom, hogy az SZDSZ - szemben a többiekkel vagy a többséggel - nem ígérget konkrétan.

T.G.M.: Ez nem volna baj, mert az ígérgetős pártokban már akkorát csalódott a közönség, hogy szerintem, amennyiben az emberek egyáltalán tudnának arról, hogy az SZDSZ nem ígérget, legalább 20%-ot kapna a következő választáson.

F.S.: De a közönség igenis vevő az ígérgetős demagógiára, nem?!

T.G.M.: Igen, de a be nem tartott ígéretekre nem vevő. Márpedig most ezt látják.

F.S.: Hát az mindig utóbb van, amikor ígérni kell, az meg, ugye, előtte van.

T.G.M.: A tapasztalatok halmozódnak. A magyar állampolgárok nevelődése - hála a legkülönfélébb rossz kormányoknak - hihetetlen sebességgel folyik. Az egész új demokrácia-folyamattal kapcsolatban mindenkinek csökken a hite. Valóban, én sem tudnám, mit tanácsoljak az embereknek, hogy hogyan kell, hogyan lehet 10 év csalódásai és megtörettetései után még mindig az emberi jogok és a szabadság pártján lenni hangosan és jókedvűen, miközben mindenkinek rossz kedve van.

F.S.: Olyan nem is volt egyáltalán az SZDSZ utóbbi pár éves pályafutása során, ami tetszett Önnek?

T.G.M.: Dehogynem. Egy csomó kitűnő dolgot mondtak és csináltak kormányon is, bár én sok tekintetben bíráltam a pártkormány tevékenységét; egy csomó kitűnő ötletük volt, ami beleveszett a politikai cirkuszok sorozatába, meg amit időnként a nagyobbik partnernek tulajdonítottak. Azonban az biztos, hogy ma Magyarországon mozgalmi pártok - és az SZDSZ az volt - nem nagyon tudnak működni. Az emberek általános elfordulása a kapitalista demokráciától, egyáltalán magától a kapitalizmustól olyan fokú, hogy a demokratikus pártok ma nem népszerűek. 1947-ben 3,4 millió tagja volt a szociáldemokrata pártnak, az volt ugye a klasszikus, nagy demokratikus párt Magyarországon. Ma legfeljebb 20-30 ezres létszámú pártok vannak.

F.S.: Én úgy látom, hogy például az SZDSZ, de általában véve az ellenzék is olyan szinten felel meg a mindenkori kormány politikájának - a szónak abban az értelmében, hogy akciót reakció követ -, tehát annyira nem emelkedik felül és nem az emberek felé fordul, hanem inkább a kormányzó pártok akcióira válaszol, hogy ilyen módon az emberek elidegenednek tőle. Nem tudják már követni az emberek, hogy miről is van szó, mert egy egészen más nyelven csatáznak egymással a politika képviselői, ami szerintem nemcsak veszélyes, hanem egész egyszerűen befelé fordulóvá teszi a politikára akárcsak érzékeny embereket is.

T.G.M.: Egy unalmas választ fogok adni: egyetértek Önnel.

F.S.: Nahát, azért ez egy nagy pillanat, amikor Ön valakivel egyetért.

T.G.M.: Pedig sűrűn előfordul velem ilyesmi, csak azokkal nem szoktam megjelenni a televízióban. A helyzet az, hogy az embereknek ebben a nagyon veszélyes és sötét korszakban, amelyet átélünk, igenis szükségük volna emberi szóra, szükségük volna arra, hogy politikai vezetők egy csoportja azt mondja nekik, hogy majd meg fogja őket védeni a hidegtől, a nyomortól, az erőszaktól, a rendetlenségtől, a bűnözéstől. De ilyennel nem találkoztam.

F.S.: És azután az még jobb volna, ha ezt be is tartanák, és ha ez így is lenne.

T.G.M.: Természetesen. Úgy, hogy nemcsak mondani kellene, hanem csinálni is. Ebben az országban törekedni kellene arra, hogy az embereknek legyen tisztességes bére, tisztességes nyugdíja, tisztességes fizetése, olcsó orvosa, olcsó iskolája. Törekedni kellene arra is, hogy legyen olcsó tömegközlekedés. Ebben az országban csak az autósokkal törődnek. És ezt szimbolikusan mondom.

F.S.: Kiderült az első válaszából, hogy Ön igencsak eltávolodott az SZDSZ-től. Ez kinek volt jobb: Önnek vagy a pártnak?

T.G.M.: Gondolom, a pártnak: én ugyanis állatira népszerűtlen vagyok. De tudja, 2 évvel ezelőtt még azt mondhattam volna, hogy a párt bizonyos közös elveinket megszegi, ám mostanra már én is változtam. Itt már nem csak arról van szó, hogy szemrehányásokat teszek a közös érdek alapján, bár ez bizonyos értelemben jogos volt, mert sajnálatos módon nekem is változtak a nézeteim a tények hatására, meg az élet hatására. Ezt persze nem szokták jó néven venni egy gondolkodótól. Különben Magyarországon elvárják, hogy mindenki doktriner módon csak azt hajtogassa, hogy igaza volt. Én azon kevés ember közé tartozom Magyarországon, aki bevallja: tévedett.

F.S.: Tényleg?

T.G.M.: Igen. Kevesen vagyunk, akik bevallják.

F.S.: Pláne, akik nyilvánosan vallják be. Amikor arról kérdezem, hogy az SZDSZ-ben a frontemberek egyre inkább háttérbe vonulnak, akkor ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen csak várakozó álláspontra helyezkednek, vagy kiábrándultak és elfordultak a párt politikájától?

T.G.M.: Az SZDSZ politikájával természetesen nem vagyok elégedett. Az SZDSZ-nek mást kellene csinálnia, mint amit csinál. Ennek ellenére továbbra is az SZDSZ-t tartom a legkisebb rossznak. Ez nem egy jó párt, de még mindig jobb, mint az összes többi. Úgyhogy, ha megint föltennék nekem a kérdést, hogy kire szavazok a legközelebbi vasárnapon, az SZDSZ-re szavaznék, mert nincs jobb. Persze nagyon jó néven venném, ha a párt visszatalálna bizonyos elveihez, és nem engedne mindig a közvélemény fiktív nyomásának. Sokan azt képzelik az SZDSZ-ben, hogy népszerűbbek lesznek, ha bizonyos népszerűtlen csoportokkal szembeni toleranciájukat nem gyakorolják.

F.S.: Mire gondol konkrétan?

T.G.M.: Hát, teszem azt, miért kell védenie az SZDSZ-nek a cigányokat, meg a homoszexuálisokat, meg a bevándorlókat? Ezek nem népszerű csoportok, egymás között is különböznek. Ha az SZDSZ nem védi őket, a közönség akkor is azt fogja képzelni, hogy védi őket, úgyhogy azon nincs mit nyerni, ha ilyesmivel óvatoskodnak. Azt hiszem, ha a komplexusaikkal, a kisebbrendűségi érzéseikkel, és azzal az érzéssel szakítanának, hogy az olyan rettenetesen nagy baj, hogy kisebbségben vannak. Van ez bizony úgy! Évtizedekig tarthat, ameddig egy eszme ezzel kisebbségben van, na és? Abból nem következik semmi.

F.S.: Mi heccelné föl annyira, hogy újra beszálljon a politikába?

T.G.M.: Az erőszak. Ha kialakulna egy ilyen helyzet, mint amilyen a mai Olaszország területén, akkor persze természetesen, mint minden állampolgár, én is azt gondolom, hogy aktívabbnak kellene lennem. Nagyon remélem, hogy a volt Szovjetunió, ami végül is rendszerszempontból nem áll tőlünk olyan távol, ezeknek a viszonyai, a volt Jugoszlávia viszonyai nem csapnak át a többi volt szovjet-rendszerű országra. Ezek az országok, ezek a rendszerek egyébként rendkívül törékenyek. Ez egy veszélyes világ, amiben mi élünk.

1999. november 28.

Vissza