Friderikusz Sándor szakmai önéletrajza

1958. július 2-án születtem Nyíregyházán. Általános- és középiskolai tanulmányaimat ebben a városban folytattam, majd 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán szereztem diplomát.

Az újságírással-riporterkedéssel tizennégy éves koromban ismerkedtem meg, akkor kezdtem ugyanis gyerekriporterként a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában. Tizenhat éves koromban integrálódhattam – onnan Nyíregyházáról – a Magyar Rádió akkor legprogresszívebb heti politikai magazinjába, a 168 órába - oknyomozó riporterként.

Rádiós pályafutásom másfél évtizede alatt leginkább a korabeli társadalmi visszásságok tényfeltárására szakosodtam, és a 168 óra mellett a legtöbb belpolitikai rovatbeli műsor vezető riportere lettem.

Csak hogy néhány korabeli műsort is említsek a több száz közül: a 70-es években én lepleztem le a Baranya megyei Görcsöny-beli termelőszövetkezetben történt folyamatos visszaéléseket, ahol a TSZ mögé bújva országos és Baranya megyei, valamint pécsi állami- és pártvezetők illegálisan tetemes vagyonhoz jutottak. Több részes riportsorozatot készítettem 1980-ban a berkeszi Gyereknevelő Intézet embertelen körülményeiről; itt középkori módszerekkel, brutális módon bántalmazták a gyerekeket. Ezt a riportsorozatomat később hosszú időkre hivatkozási alapul használta a Szabad Európa Rádió.

Ugyancsak nagy port vert fel az önálló műsorommal leleplezett pécsi bányászlakás-építési akció, melynek lényege abban állt, hogy sok százmilliós állami támogatással száz bányászlakást építettek a városban, s mint kiderítettem: a százból összesen csak egy, azaz egyetlen lakásban éltek valóságos bányászok, a további 99 lakást állami- és pártvezetők birtokolták.

Talán ezek a riportjaim juttattak oda, hogy az 1980-as évek elejétől kezdve egyre inkább szűkült a mozgásterem a Magyar Rádióban, mígnem 1986-ban – egy újabb ominózus oknyomozó riportom miatt – kitiltottak a Magyar Rádió területéről, visszavonva belépési engedélyemet is.

Így aztán a színpadi talk show-k világába voltam kénytelen elmenekülni, hét éven át hónapról hónapra jártam a vidéket, és hol Nyíregyházán, hol Debrecenben, hol Szentesen csináltam – több száz fős közönség jelenlétében – nyilvános beszélgető műsorokat. Ezen műsoraim javarészt olyan ismert és ismeretlen embereket vonultattak föl, akik az akkori primér-nyilvánosságból ki voltak zárva. Példaként említhetném az azóta legalizált Béres- cseppek feltalálóját, az akkoriban éppen börtönből szabadult Béres Józsi bácsit, Balczó Andrást, Kósa Ferenc filmrendezőt, és még további 120-150 értelmiségit. Ezért is mentek már-már eseményszámba ezek a színpadi műsoraim, amelyek közül a nyíregyházit kétévnyi türelem után – a helyi pártbizottság nyomására – beszüntették.

A rendszerváltás után újjászerveződő Magyar Televízió elnöksége a kilencvenes évek elején pályázatot írt ki, és én– nem kis huzavona után – két műsorral lettem "győztes": az egyik Az én mozim című, hosszú éveken át vetített riportműsorom, a másik a Friderikusz Show. Mindkét sorozatom meglehetősen zajos szakmai visszhangra talált. Amíg Az én mozim Pulitzer-díjat, majd pedig Tolerancia-díjat is kapott, a Friderikusz Show – és ezt nem én mondom, hanem szakírók többtucatnyi cikke méltatja ekképp – a televíziózás legújabb korszakának nyitányát jelentette.

A fent említett műsorokat számos további műsor követte: először próbáltam ki például Magyarországon szélesebb nyilvánosság előtt a talk show műfaját, aztán két-három éven át volt a Békítő Show, a Váratlan Vendég, a Másképpen beszélgetek (egy kerek órán át vezető politikusokat faggattam).
Műsoraim mindenkori nézettségi rekordokat döntöttek, és évenként közel vagy több mint 400 millió forintos nettó nyereséget termeltek a Magyar Televízió számára.

Ezen tévéműsorok készítésére 1990 táján önálló céget hoztam létre, majd a megnövekedett igény kiszolgálására újabb és újabb vállalatokat, amely cégek gazdasági szempontból is a magyar, de a közép-kelet európai médiavállalkozások közül is a legsikeresebbek közé tartoznak.

A Magyar Televízióban 1998 elején ellehetetlenülni látszott a helyzetem, ugyanis az MTV akkori intendánsát hazugságon kaptam rajta, és ez attól kezdve antagonisztikus ellentéthez vezetett, ezért voltam kénytelen elhagyni a közszolgálati tévét.

Ezt követően egy ideig az RTL Klub kereskedelmi tévécsatornánál a Meglepő és Mulatságos című műsort készítettem, amely szintén nézettségi rekordot hozott az akkor Magyarországon szárnypróbálgató RTL-nek, mind össznépességben, mind a kereskedelmileg preferált 18-49-es korosztály körében. (Nem volt ritka műsoraim 26-28 százalékos rating-je, és az 59-61 százalékos share-je.)

Az itt megtapasztalt meglehetősen felületes tévéirányítás és értékmentes szemlélet aztán tovább sodort a TV2 irányába, ahol egyaránt volt módom politikai műsorokat csinálni (Friderikusz, Szubjektív), illetve szórakoztató műsorokat (Osztálytalálkozó, Gyerekszáj), de folytathattam Az én mozim-at is.

Ilyen előzmények, ennyi tapasztalat, és talán nem túlzás azt állítani: ennyi siker után először 2001. júliusában, majd múlt év szeptemberében, azt követően pedig decemberben, végül ez év februárjában ismételten kísérletet tettem elfoglalni a Magyar Televízió RT elnöki székét, de a Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége mindezidáig nem találta érdemesnek a társadalmi kuratórium elé terjeszteni személyemet.

Továbbra is műsorkészítéssel foglalkoztam.
A TV2 vezetőváltása után ismét a Magyar Televízió képernyőjén találtam magam, "A szólás szabadságá"-t vezettem és főszerkesztettem.
A műsor heti rendszerességgel a közélet és politika legfontosabb hazai és külföldi eseményeit részletezte, sok újszerű elemmel.

A műsor nagy sikerrel és nagy nézettséggel ment csaknem két és fél évig, amikor helyettes-műsorvezetőt kértem fel, de az akkori hírigazgató (név nélkül: László Péter) ehhez nem járult hozzá.

Mivel álproblémaként értékeltem ezt a kötekedést, a Népszabadság megkeresésére egy teljes oldalas interjút adtam a napilapnak, abban részletezve a tévéelnök , Rudi Zoltán és csapata (ennek volt akkor oszlopa László Péter) tévévezetési módszereit és eszközeit.

A nem kevés kritikai elemet tartalmazó interjú megjelenése után Rudi Zoltán eltávolított az intézményből.

( "A szólás szabadsága" azóta is megy, immáron másfél éve. Minden eredeti műsorelemét megőrizték, az általam kialakított működési mechanizmust máig alkalmazzák, a díszleten és a műsor címén semmit, a főcímen éppenhogy változtattak.)

Én 2006 januárjában - az ATV többségi tulajdonosainak megkeresésére – elszerződtem egy minden hétköznap este jelentkező, elemző, politikai-közéleti műsor főszerkesztő-műsorvezetőjeként az ATV-hez.

A körülmények, az odafigyelés, a műsor kiszolgálása itt, az ATV-n talán a legideálisabb. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy - értelmiségi körökben – ilyen sikeres még egyetlen műsorom sem volt.
Kíváncsian állok a fejlemények előtt!

Kelt: 2007. március 28-án, Pesten

dr. Friderikusz Sándor